Nyomtatás

Debütált az osztrákok konferenciaszerző platformja

416

A több mint kétszáz hivatásturisztikai szakember részvételével zajló Convention4U-n bemutatták a Meeting Industry Report (mira) nevű tanulmányt az ausztriai MICE üzletág elmúlt évi tevékenységéről és eredményeiről.

A jelentésből kiolvasható, hogy 2019-ben Ausztriában először haladta meg az üzleti rendezvények száma a 25 ezret. Az üzleti eseményeken a tavalyi rekordévben 1,8 millióan vettek részt, mintegy 2,3 millió vendégéjszakát generálva az osztrák turizmusgazdaságnak. A tanulmány szerint a MICE iparág GDP hozzájárulása mintegy 8,9 milliárd euróra tehető, amely nemzeti össztermék 3 százaléka. Az online fórumon elhangzott, hogy idén március és május vége között Ausztriában egyetlen rendezvényt sem tartottak, míg tavaly ebben az időszakban 7200 rendezvény valósulhatott meg: az éves üzleti eredmény 30 százaléka ebben az időszakban jelentkezett - írja a GD Consulting.

Az osztrák tartományok turisztikai hivatalai és a kongresszusi irodák a jövőben még szorosabbra fogják ez együttműködést az ACB-vel és ÖW külképviseleti hálózatával, hogy új megoldások kidolgozásával segítség a legtöbbet szenvedett iparág mielőbbi talpra állását. „A MICE iparág az osztrák turisztikai és tudományos élet egyik legfontosabb nemzetközi cégtáblája, s a leghatékonyabb innovációs fórum az innováció ösztönzése szempontjából” - hangoztatta Petra Stolba az ÖW vezérigazgatója az online konferencián.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek