Nyomtatás

Aranynap-díj: a szállodaipar és a turizmus élni akar

943

Július 3-án tizenötödik alkalommal került sor az Aranynap-díj átadására, amellyel a legjobb hazai konferencia- és wellness-szállodák munkáját ismeri el a díjalapító Day Holiday Kft., a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, mint szakmai partner támogatásával.

Az idei díjátadó ünnepség a közelmúltban megnyitott Párisi Udvar Hotel Budapest Passage-ban került megrendezésre. Ezúttal a megszokott nagy vendégkörű gálától eltekintve, csupán szűk körben, a Day Holiday Kft. dolgozói, alapítói, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöke, valamint a díjazottak, és a szakmai sajtó képviselőinek körében zajlott a díjátadó.

Ezt a döntés a Covid19-járvány és annak következményei miatt hozták meg a szervezők. A rendezvényszervező cég megrendelői, vendégei és munkatársai véleménye alapján, szakmai szempontok szerint értékelte a legjobb szállodákat 2019. évi teljesítményük alapján.

A díjalapító az újonnan nyílt hoteleknek is igyekszik lendületet adni, közülük kerül ki Magyarország legígéretesebb szállodája.

Az Aranynap-díj 2019 díjazottjai

  • Magyarország legígéretesebb, 2019-ben megnyitott szállodája, a rendezvénynek is helyet adó: Párisi Udvar Hotel Budapest
  • Magyarország legjobb wellness-szállodája 2019-ben: Hotel Azúr Prémium*****
  • Magyarország legjobb háromcsillagos konferencia szállodája 2019-ben: Tündérkert Hotel Noszvaj
  • Magyarország legjobb négycsillagos vidéki konferenciaszállodája 2019-ben: Vital Hotel Nautis****superior
  • Magyarország legjobb négycsillagos budapesti konferenciaszállodája 2019-ben: Mercure Budapest Castle Hill
  • Magyarország legjobb ötcsillagos konferenciaszállodája 2019-ben: Hilton Budapest


A díjazottakat és a vendégeket Czvitkó Zoltán cégvezető mellett Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke köszöntötte. Flesch Tamás elmondta, hogy hónapok óta ez az első szakmai rendezvény Budapesten. Hozzátette, hogy a Day Holiday mint rendezvényszervező mindig a minőséget képviselte, a minőség pedig még fontosabb lesz a jövőben, ez lehet a túlélés alapja.

Pozitív hírként említette, hogy az Airbnb megrendszabályozása napirendre került Budapesten.

Mint kiemelte, vidéken szépen elindult már a nyári szezon, ugyanakkor "Budapesten most a 10-15%-os foglaltságnak is örülni kell."

A díjnyertes szállodákról a Day Holiday hamarosan egy kis videót is közzé tesz honlapján és közösségi médiaplatformján, hogy minden érdeklődőhöz eljuttathassa a díjátadó legfontosabb pillanatait.

A céges rendezvények, konferenciák, tréningek szervezésére 1995-ben elsőként alakult, magyar tulajdonú Day Holiday Kft. több tízezer rendezvény és több mint félmillió vendég tapasztalatával a háta mögött 2005 óta rendezi meg az Aranynap-gálát. A cég ebben az évben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, az Aranynap-díjnak pedig 15. születésnapját.

(Forrás: turizmus.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek