Nyomtatás

Saját éttermet nyit a Costes Downtown egykori séfje

944

Tavaly ősszel kaptuk a hírt, hogy négy és fél év után távozik a Costes Downtown éléről Tiago Sabarigo portugál séf. Azóta kiderült, hogy a döntés mögött az áll, hogy feleségével, Évával együtt egy saját helyet készülnek nyitni a belvárosban. Mivel a nyitás már a küszöbön áll, éppen ideje volt, hogy leüljünk velük beszélgetni kicsit arról, hogy milyen is lesz a Essência Restaurant – írja a We love Budapest.

We Love Budapest: Hogyan indult a pályátok?

Tiago Sabarigo: 12 éve Liszabonban kezdtem szakácsként dolgozni, onnan Londonba kerültem, majd 2015-ben hívott Magyarországra dolgozni a Costes. Izgalmas időszak volt, sokat tanultam, és sok emberrel megismerkedtem – köztük a legfontosabbal, Évával. A Costes nagyon jó iskola volt, nagy csapat, kihívás és egy viszonylag nagy, egész évben és mindennap nyitva lévő étteremről beszélünk. Korábban is dolgoztam Michelin-csillagos étteremben Londonban, de ez volt az első csillag, amit a vezetésem alatt kapott egy étterem.

Jenei Éva: Én már gyerekkoromban is szállodásat játszottam – hétévesen az volt a kedvenc elfoglaltságom, hogy eljátszottam, ahogy vendégeket fogadok. 18 évesen kezdtem szállodában dolgozni, először a Ramadában, majd a Hiltonban, utána pedig a Prestige-ben, majd a Corinthiában. Megtapasztalhattam, hogy milyen a nagy, nemzetközi szállodaláncok világa és a kis, boutiqe hotelek bensőséges hangulata, de a lényeg mindenhol ugyanaz: a legmagasabb színvonalon vendégül látni a hozzánk érkezőket, volt időm megtanulni, mennyire más a hangulat, egy több mint 300 szobás és egy családiasabb hangulatú, kisebb hotelben.

WLB: Az első, saját, közös éttermeteken az utolsó simításokat végzik – milyen lesz ez a hely, és milyen lesz a munkamegosztás köztetek?

T.S.: Az első perctől kezdve evidens volt, hogy egy magas minőségű konyhát szeretnénk. Magyarországon nincs portugál étterem, de az Essência sem tisztán portugál lesz, a magyar konyha adja majd a másik részét. Lesz egy magyar menüsor, aminek az lesz a neve, hogy itthon, míg a portugál menüsort otthon-nak neveztük el. Fontosnak tartjuk, hogy a portugál és a magyar konyha legjavát mutassuk meg itthon, így az ételeken kívül az italokat is gondosan válogattuk össze – lesznek portugál párlatok és kézműves sörök, meggylikőr, maderia és portói, valamit portugál borsor a portugál menühöz. Az étterem gourmet étterem lesz, magas minőséget képviselő ételekkel és italokkal.

J.É.: A konyha egyértelműen Tiagóé lesz – én a saját hátteremet hozom az Essência-ba. A vendékkel való kapcsolattartás és az otthon hangulatának megteremtése lesz az én feladatom. Az egészet együtt tervezzük az eleje óta, úgy lett felépítve, hogy mindkettőnk azzal erősítse az Essênciát, amihez igazán ért. A logónkban is ez köszön vissza – Portugáliában a fenyő a férfi szimbóluma, itthon a tulipán a nőé. A logó fele egy toboz, a másik fele tulipán, így ad ki egy egészet.

WLB: Hogyan lehet összehozni a magyar portugál konyhát, mik a közös pontok, mennyire illik egymáshoz a kettő?

J.É.: Meglepően sok a közös bennük...
T.S.: A paprika használata például mindkétkonyhában erősen ott van. Van jó pár étel, ami jellegében is hasonlít egymásra, van egy portugál étel, ami erősen emlékeztet a harcsapaprikásra, és van egy leves is, ami olyan, mint a magyar gulyásleves, csak babbal. De, mint említettem, nem fúziós lesz a konyha, hanem ötven százalékban portugál, ötven százalékban magyar. A vegyes degusztációs étlapot úgy állítottuk össze, hogy harmóniában legyenek a magyar és a portugál fogások – sorban, egymás után.

J.É.: A konyha teljes egészében Tiago terepe, de ötleteim azért voltak, főleg olyan ételek vannak a magyar oldalról az étlapon, amelyek gyermekkori emlékekhez köthetőek – de ugyanez igaz a portugál oldalra is. Lesz például egy portugál étel, a bacalhau, amit Tiago nagymamája készít a legjobban a világon. A tradíció, a hagyománytisztelet fontos szerepet kapott a koncepcióban.

WLB: Mennyire lesz regionális a konyha? Az alapanyagok mindkét esetben lokálisak lesznek, vagy amit lehet, azt helyi beszállítóktól szerzitek be?

T.S.: Inkább a szezonalitásra fektetjük a hangsúlyt – tökfőzelék, mangalica lecsóval, túrógombóc... a portugál oldalon ott a polip, mert az nagyon jellemző, a bacalhau és a bárány árpával. Az étlap évente háromszor-négyszer változni fog, de azon belül is lehetnek apróbb változások, hiszen nem minden zöldségnek, gyümölcsnek van szezonja három hónapig.

Amit lehet, azt helyben szerezzük be, de a tőkehal és az olívaolaj az szigorúan Portugáliából érkezik, sőt az olívaolajról mesélni is fogunk, mint a borról szoktak.

WLB: Kit szeretnének elsősorban megszólítani az Essênciával?

T.S.: Bárkit, aki nyitott a portugál vagy a magyar konyhára. Természetesen mi sem számítottunk arra, hogy mire megnyitunk, éppen eltűnnek a turisták Budapestről, de alakítottunk a menün, szeretnénk, ha a magyarok is megszeretnének minket, itthon éreznének magukat az Essênciában. Lesz ebédmenü is, két vagy három választható fogással, 3900 vagy 4800 Ft-ért, este pedig az öt- vagy a nyolcfogásos degusztációs menüket kínáljuk.

(Forrás: turizmus.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek