Nyomtatás

Nyithatnak már a múzeumok is Fejér megyében – Sok helyszínen visszaáll a régi látogatási rend

453

A veszélyhelyzet megszüntetésének köszönhetően június 20-a után kinyithatnak a múzeumok zárt terei is, így sok megyei intézmény újra látogathatóvá válik.

Veszélyhelyzet helyett most már járványügyi készültség van, ezért központilag nagyon sok korlátozást feloldottak. A kulturális, közművelődési intézményekben, így a múzeumokban is nagyon vártak erre. Hiszen a kiállítóhelyeken mégiscsak műtárgyak, gyűjtemények bemutatásáról van szó, s ezt online kevésbé lehet pótolni. Igaz, sok múzeum plusz tartalmakkal – például tanulmányokkal, érdekességek megosztásával – volt jelen az irántuk érdeklődő emberek életében, és volt, ahol virtuális tárlatvezetésre is lehetőség nyílt, mégis jó most, hogy ismét kinyithatják a kapukat.

A nyitás más-más időpontban történhet meg a múzeumok, kiállítóhelyek esetében, így érdemes előre tájékozódni.
A Szent István Király Múzeum Székesfehérváron tizenkettő, vidéken hat kiállítóhellyel rendelkezik.

Ezek közül a szabadtériek, vagyis a Gorsium Régészeti Park és a Nemzeti Emlékhely már május közepe óta fogadhat látogatókat a fokozatos lazítások következtében. Pokrovenszki Krisztián igazgató lapunkat úgy tájékoztatta: a két kiállítóhely látogatottsága azóta egy laza átlagot hoz, elmarad a szezonális számoktól.

A zárt terek esetében június 29-től reális a nyitás az adóügyi szabályok miatt. Ezt lépcsőzetesen tervezik, a kiállítótereik esetében egyenként mérlegelik a járvány elleni védekezés lehetőségeit

A fogadótereket kicsit átalakítják, a pénztáraknál ülő munkatársakat például plexilappal védik. Jelenleg még várják a részletes szabályokat, de természetesen úgy készülnek, hogy amíg nincs gyógymód a koronavírus okozta betegség ellen, addig a látogatók és a munkatársak védelme érdekében korlátozásokra lehet számítani. Ilyen például a létszámkorlátozás, a távolságtartás, valamint a száj és az orr eltakarása. Ugyanakkor a teljes múzeumba járási szokásokat is átalakíthatja ez a járvány, nagyobb figyelmet kaphatnak például az online terek – véli az igazgató, ám hozzátette: ne feledjük, élőben mindig nagyobb élményt nyújt a műtárgyak többsége, ezért valahol a kettő között kell megtalálni az egyensúlyt.

Az év hátralévő részében – amennyiben a járványügyi helyzet is úgy alakul – mindenképpen szeretnék megrendezni a Pesovár-kiállítást év vége felé, de a közeljövőben készülnek A Kagán lovasa című tárlattal és egy meglepetéssel is. A Királyi Napokhoz kapcsolódó királykiállítást, mely Kun László életét mutatta volna be, már biztosan nem rendezik meg, de az online térben való bemutatásról még nem mondtak le – tájékoztatott Pokrovenszki Krisztián.

A martonvásári Agroverzum Tudományos Élményközpont június 20-án, szombaton megnyitott – kaptuk a tájékoztatást. Itt a régi nyitvatartási idő szerint fogadják a látogatókat, egyszerre legfeljebb ötven főt, bent tartózkodni pedig maximum egy órán át lehet. A zárt térben marad a maszk használata, a 1,5 méteres távolság betartása, biztosítanak kézfertőtlenítőt, az interaktív elemeket pedig rendszeresen fertőtlenítik. Az Agroverzum mellett, a Brunszvik-kastélyban található, felújított Beethoven Emlékmúzeum megnyitóját június 26-án, pénteken tartják, s másnaptól lesz látogatható.

Az ercsi Eötvös József Emlékháznál június 22-én, hétfőtől áll vissza a rend, tehát a kiállítóhely keddtől lesz nyitva a szokásos, a művelődési ház honlapján található nyitvatartási időben. A maszkhasználat itt is kötelező, és lesz kint kézfertőtlenítő – tudtuk meg.

A móri Lamberg-kastélyban működő Móri Emléktár és Muzeális Kiállítóhely ugyancsak látogatható június 23-tól.

(Forrás: feol.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek