Nyomtatás

Éttermi szokások karantén alatt és után

516

A Fine Dining Lovers nemrég nagyszabású kutatást készített az interneten arról, hogyan hatott az étterembe járók, azon belül is elsősorban a gourmet vendégek szokásaira a járványhelyzet.

Az eredmények mindnyájunk számára tanulságosak. Ezekből szemezgettünk.

A kérdőívet 7917 ember töltötte ki, ezek 38%-a a világ valamelyik nagyvárosában él. A résztvevők 33%-a eszik étteremben egy héten akár több alkalommal is. A legtöbb válasz Olaszországból érkezett, a sort az Egyesült Királyság és Kanada folytatja. A válaszadók legnagyobb része 45 és 54 év közötti. A válaszadók 88%-a olyan helyen él, ahol a kijárási korlátozásnak része volt az éttermek bezárása is – szemlézte a felmérést laptársunk, a vendeglatasmagazin.hu.

Általánosságban elmondható, hogy a résztvevőknek az éttermekből a társas együttlétek hiányoztak a legjobban, 20% azonban azt is kiemelte, hogy a bezárások alatt az újdonságok teljes hiánya volt igazán zavaró.

Felértékelődik az elvitel és a házhozszállítás?

A járvány előtt napi szinten a megkérdezettek kevesebb, mint 10%-a vett igénybe házhozszállítást vagy elviteles opciót, bő harmaduk azonban hetente azért legalább egyszer választott ilyen lehetőséget is. A karantén ideje alatt ezek a számok nagyon megnőttek, és a megkérdezettek hozzávetőleg negyede minden nap étteremből rendelt ételt. Ugyanakkor a megkérdezettek kb. egyharmada egyáltalán nem vásárolt éttermi ételt, akkor se, ha korábban megtette.

Ami érdekes és fontos adat, hogy a házhozszállítás és az elviteles ételek sokszínűsége és megtöbbszöröződése ellenére a megkérdezettek úgy gondolják, a karantén után visszatérnek eredeti szokásaikhoz, és nem fogják többször igénybe venni ezeket, mint azelőtt.

Miért választották a házhozszállítást?

Az emberek a következő indokokkal választották a házhozszállítást vagy az elviteles ételeket. Az érvek a leggyakoribbtól a legkevésbé mérvadóig követik egymást, és nagyjából ugyanolyan arányban érvényesültek házhozszállítás és elviteles verzió esetén is.

  • Nem akartam főzni.
  • Meg akartam magam jutalmazni.
  • Ki akartam próbálni valami mást.
  • Hiányzott a kedvenc éttermem.
  • Olyasmit szerettem volna enni, amit én magam nem tudok megcsinálni.
  • Nem volt időm főzni.
  • Egyedül voltam otthon.
  • Nem akartam boltba menni.

A válaszadók 60%-a határozottan állítja, hogy új képességekre tett szert a karantén alatt. A legtöbben a kenyérsütésben jeleskedtek, de sokan számoltak be arról, hogy új technikákat is elsajátítottak. Ugyancsak fontos, hogy előkelő helyen szerepelt a listán az is, hogy a legtöbben igyekeztek minimalizálni az ételpazarlást is. A megkérdezettek 26%-a nézett folyamatosan séfvideókat, és készítette el azt, amit a „nagyok".

Ki hogyan mer újra étterembe menni?

És végül egy nagyon fontos tanulság. A kérdőívben az is kérdés volt, hogy milyen szempontok fogják meghatározni az étterembe járási szokásokat.

  • 69% azt felelte, hogy az elsődleges szempont az, hogy milyen biztonsági óvintézkedéseket tesz az adott étterem.
  • 50% a központilag ajánlott biztonsági előírásokat tartja szem előtt.
  • 18% csak akkor megy majd étterembe, ha azok is mennek, akikben bízik.
  • 10% akkor megy majd először étterembe, ha a médiában is mindenhol azt lehet olvasni, hogy biztonságos.
  • 19% egyáltalán nem szándékozik házon kívül enni, csakis akkor, ha meglesz a vakcina.

(Forrás: turizmus.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek