Nyomtatás

Új időpontra tűzték ki a düsseldorfi CARAVAN SALON-t: 2020. szeptember 5-13. között várják a látogatókat

1091

A Covid-19 koronavírus miatt a német szövetségi kormány az egyes tartományokkal közösen azt a döntést hozta, hogy 2020. augusztus 31-ig minden nagyszabású rendezvényt betilt. Ez az érvényben lévő rendelet vonatkozhat az eredetileg augusztus 28-án megnyitni tervezett CARAVAN SALON 2020 vásárra is. A Messe Düsseldorf vásárvállalat a német Lakóautó-gyártók Szövetségével közösen   a vásárnyitás egy hetes elhalasztásáról döntött. A sajtó képviselőinek és a szakmai látogatóknak fenntartott vásárnap ezért szeptember 4. lesz, míg a nagyközönséget szeptember 5-13. között várja a CARAVAN SALON.

Werner M. Dornscheidt, a Messe Düsseldorf ügyvezetésének elnöke köszönetét fejezte ki minden partnernek a rendhagyó helyzetben is kitűnő együttműködésért: 

„A német Lakóautó-gyártók Szövetségével, a nagyobb kiállítókkal és számos további partnerrel szorosan egyeztetve tudtunk megállapodni az új vásáridőpontról. Örülünk annak, hogy ezzel a közös döntéssel a lehető legbiztosabb tervezhetőséget nyújtunk az összes érintettnek. Természetesen a szállodákkal és minden, a halasztással érintett ágazattal és szakmával szoros kapcsolatban állunk, hogy működőképes megoldást találjunk” – mondta Werner M. Dornscheidt.

A döntést a jelenlegi ismeretek alapján hozták meg, azonban a helyzet a koronavírus-világjárvány, valamint az országos és helyi ellenintézkedések előre nem látható alakulása következtében még megváltozhat.

„Természetesen az idei nyári rendezvényen is a látogatók, a kiállítók, valamint  a munkatársak biztonsága és egészsége a legfontosabb. Az ehhez kapcsolódó óvintézkedéseket a CIVD-vel, a német Lakóautó-gyártók Szövetségével ápolt partneri együttműködés keretében dolgozzuk ki és valósítjuk meg. A düsseldorfi vásárközpontban a megszokott magas higiéniai színvonal és kiváló egészségügyi ellátás áll rendelkezésre. Figyelmesen követjük a jelenlegi változásokat és közvetlen kapcsolatban állunk a hatóságokkal is. Ez biztosítja, hogy az adott esetben felmerülő új információk azonnal eljussanak hozzánk és ezek tükrében módosítsuk az intézkedéseinket” – hangsúlyozta Werner M. Dornscheidt.

A Messe Düsseldorf ezen kívül vizsgálja a vásárkoncepció módosításának lehetőségeit, hogy a nagyközönséget is fogadó szabadidő kiállításon végrehajthassák a szükséges biztonsági óvintézkedéseket.

A német Lakóautó-gyártók Szövetsége kiemelte a düsseldorfi szakvásár az iparág egészére gyakorolt fontos szerepét. „A CARAVAN SALON nem csupán a szabadidős járművek és a kiegészítő termékek legnagyobb, a széles nagyközönséget is fogadó vására, hanem egyúttal a legnagyobb szakmai seregszemle is a lakóautó-gyártók körében. Ez az üdülési mód évek óta rendkívül kedvelt, és éppen ezért is fontos, hogy a CARAVAN SALON keretében biztosítsunk lehetőséget a gyártóknak az újdonságok, a termékek és szolgáltatások bemutatására” – mondotta Daniel Onggowinarso, a német Lakóautó-ipari Szövetség ügyvezetője.

Naprakész információkkal és újdonságokkal szolgálunk a www.caravan-salon.de honlapon.

Sajtóosztály:
Alexander Kempe
Marion Hillesheim
tel.: +49 / 211 / 45 60-997 ill. -994
e-mail:   Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Magyarországi képviselet:
BD-EXPO Kft.
Seregi Katalin
tel.: 1/346-0273
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.bdexpo.hu

(Üzleti Hírszerzés)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek