Nyomtatás

Újraindul, pedig nem is állt a Sotheby’s

447

Arra számítanak a Sotheby’snél, hogy a korlátozások enyhítésével lehetőségük lesz az év legfontosabb eseményei közé számító júniusi és júliusi New York-i árverést megtartani.

A Sotheby’s számos irodája nyit ki a közeljövőben Ázsiában és Európában, és gőzerővel készülnek a New York-i és londoni galériáik újbóli elindítására. Charles F. Stewart, a Sotheby’s vezetője nyilatkozatot adott ki, amelyben tájékoztatja a közönséget a nemzetközi műkereskedelem zászlóshajójának újranyitási menetrendjéről.

Az elmúlt hónapokban egyébként a Sotheby’s is nagyobb hangsúlyt helyezett az online tevékenységére, és felgyorsította az amúgy is zajló digitalizációt, amelybe az elmúlt tíz évben már sokat invesztált.

Ami az aukciókat illeti, arra számítanak, hogy a korlátozások enyhítésével lehetőségük lesz az év legfontosabb eseményei közé számító júniusi és júliusi New York-i árverést megtartani. Szándékaik szerint a június 29-én kezdődő impresszionista, modern és kortárs aukcióshét összes programját meg tudják rendezni élőben. Hongkongban július 5–11. között tartják a tavaszi aukcióssorozatot a Hongkongi Konferencia- és Kiállítási Központban. Az aukciókra összegyűlt anyagban a Sotheby’s közlése szerint több kiemelkedő ritkaság található: a kínai kerámiák, a modern és kortárs festmények, az ékszerek, órák és a borok kategóriájában. Az elmúlt években az ázsiai vevők húzták a nemzetközi műtárgypiacot, a hongkongi események már csak ezért is nagy jelentőségűek.

sot2Jó néhány fontos mű került ki a piacra a karantén alatt: Georgo Condo festménye például 1,3 millió dollárért kelt el

Az újbóli megnyitás kifejezés kissé félrevezető, mert a Sotheby’s valójában sosem állt le.

Március óta 37 online aukciót tartottak, csaknem 70 millió dolláros forgalommal.

Új online értékesítési rekordokat állítottak fel, és több ezer új vásárlót is becsatornáztak a műkereskedelembe. Az online aukciók sora májusban tovább folytatódik. Az aukciósház a webshopjában növelte a fix áras tételek mennyiségét, és létrehozta a Sotheby’s Gallery Networköt. Ezen a platformon válogatott galériák kínálhatják a kollekciójukat meghatározott ideig.

A webshopos értékesítés mellett a magáneladások volumene is növekedett. A Sotheby’s vezetése azt tapasztalta, hogy a kvalitásos művekre online is jelentős kereslet van, az elkötelezett gyűjtők interneten keresztül is licitversenybe szálltak, ha a gyűjteményükbe illő műtárgyra bukkantak.

(Forrás: vg.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek