2024. március 29., péntek - Auguszta

Hírek

Se Sziget, se Sound, se VOLT

482

A kormány mai döntése szerint 27 év óta először telik el úgy nyár, hogy nem lesz Sziget Fesztivál, mint ahogy a Sziget Szervezőiroda nagy hazai fesztiváljai, a Telekom VOLT Fesztivál és a Balaton Sound is elmaradnak.

„A mostani helyzetre nincs történelmi tapasztalat – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője - ezért a megoldás kulcsa sincs a zsebünkben. Egyelőre csak végtelen szomorúságot érzünk, hogy a rengeteg munka, szeretet és odaadás, amit a kollegáink évtizedek óta ezekért a fesztiválokért és a vendégeinkért tesznek, idén semmivé vált.” A főszervező szerint most mindenek előtt ki kell alakítani az elővételes jegyvásárlók számára az optimális megoldást, legyen szó a jegyek jövő évi felhasználhatóságáról vagy a visszatérítés menetéről. A nemzetközi példákat elemezve minderre számos megoldás látott már napvilágot, vannak országok, ahol külön jogszabályokkal is támogatják, szabályozzák ezt a folyamatot. „Az biztos, hogy ez a precedens nélküli helyzet nagyon komoly anyagi károkat okoz a teljes fesztiválpiacon, és ezáltal az országnak is, rengeteg munkahely és cég sodródik veszélybe” - mondta Kádár, aki hozzátette, hogy bár elindultak az egyeztetések a kormányzattal az esetleges segítségről, az iparágat érintő mentőcsomagról és a különféle szakmai szervezetek régóta egyeztetnek többfajta vészforgatókönyvről, de konkrét eredményre még nem jutottak a fesztiválszervezők a döntéshozókkal.

„Számunkra most az az elsődleges szempont, hogy a vendégeink a lehető legkedvezőbb megoldást kapják, és jövő nyáron együtt élvezhessük ezeket a világszínvonalú fesztiválokat. Elképzelhetetlen a gondolat is, hogy 27 év kitartó és szeretett munkája, az eredményeink és nem utolsó sorban a több millió eddigi látogatónk fesztiválélményének lehetősége egyik pillanatról a másikra lenullázódjon. Egyelőre tehát türelmet kérünk, keressük a megoldást, azonban az biztos, hogy az sokat jelentene, ha azok a látogatók, akik már megvásárolták elővételben a jegyet, ezt a jövő évi fesztiválra való befektetésként kezelnék”- tette hozzá Kádár.

(Rendezvény Világ)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

More details
Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

More details
Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

More details
Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

More details
Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details
Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

More details