Nyomtatás

Online programsorozat a Várkert Bazárban

159
A Várkert Bazár a kialakult rendkívüli helyzetben is a megszokott formában és minőségben szeretné szolgálni közönségét, ezért digitális programsorozatot indít #várkertonline néven.
A korlátozások ideje alatt mindenki az otthona kényelmében és biztonságában élvezheti a főváros kulturális ékszerdobozának sokszínű kínálatát facebook-on, youtube-on és a Várkert Bazár honlapján.

A tavaszi programsorozat a korábbi évek hagyományaihoz híven a húsvét köré szerveződik.

Az első saját tartalom Virágvasárnap indul és Húsvéthétfőig tart: Gryllus Dániel, a Kossuth-díjas Kaláka együttes alapítója adja elő Lackfi Jánossal közösen írott dalait, amelyet a Várkert Bazár facebook oldalán április 5-13. között minden este 19 órától követhetnek.

„Ez egy dalciklus Virágvasárnaptól Húsvéthétfőig, 9 napon át, mindegyik naphoz kapcsolódik sok elmondanivaló. Nem passió, hanem inkább a mai ember lelkületét kifejező napi imádságsorozat lesz, ami a kétezer éves eseményekre utalva a mai kizökkent időket megélő ember lelkét tárja fel" – mutatja be Gryllus Dániel a sorozatot.

A húsvéti online programok között lesznek kézműves foglalkozások és zenei tartalmak is, többek között Csík János és a Mezzo, a Muzsikás Együttes és a Kolompos Együttes felvételeit élvezheti majd mindenki az otthonában.

Az otthoni ünnepi készülődéshez hasznos tippeket ad majd április 5. és 13. között a Várkert Bazár facebook oldalán naponta jelentkező kézműves foglalkozás. Lesz  például tojásfestés, kosárka- és ajtódíszkészítés olyan alapanyagokból, amelyeket mindenki megtalálhat saját otthonában.

A zene mellett az irodalom is fontos szerephez jut, rendszeresen jelentkezik a Várkert Irodalom a megszokott eseményekkel, csak ezúttal online:

A két szerkesztő, Juhász Anna irodalmár és Ugron Zsolna József Attila-díjas író minden héten kedden 16 órakor jelentkező könyvajánló sorozatot indítottak #énésakönyvem címmel.Aposztróf élő havi egy alkalommal lesz az eredeti tematika szerint ismert művészek bejelentkezésével Juhász Anna vezetésével, április 21-én Petőfi estet láthatnak a nézők.Jajj, írni kell! – Ugron Zsolna kéthetente szerdán jelentkezik.

A Várkert online sorozat további elemei és a részletes programterv a Várkert Bazár honlapján és facebook oldalán érhető el.

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek