Nyomtatás

UNWTO: a turizmus 20-30 százalékos visszaesése várható idén

486

A nemzetközi turizmus bevételei 300-450 milliárd dollárral csökkennek idén – prognosztizálja legfrissebb jelentésében a koronavírus nemzetközi turizmusra gyakorolt várható hatásairól a Turisztikai Világszervezet.

Figyelembe véve a példátlan utazási szigorításokat világszerte, az UNWTO azt várja, hogy a nemzetközi turizmus 2019-hez képest 20-30 százalékkal esik vissza. A szervezet ehhez a megállapításhoz azt is hozzáfűzi, hogy ajánlatos óvatosan kezelni, hiszen a jelenlegi helyzet rendkívül bizonytalan – áll a Turisztikai Világszervezet friss elemzésében.

A 20-30 százalékos visszaesés azt jelenti, hogy a nemzetközi turizmus bevételei 300-450 milliárd dollárral csökkennek, ami a tavalyi összesen 1,5 billió dolláros bevételnek csaknem a harmada.Az elmúlt időszak piaci trendjeit figyelembe véve kijelenthető, hogy öt-hét év növekedése válik semmivé a koronavírus miatt.

Összehasonlításképpen az UNWTO megjegyzi, hogy 2009-ben a nemzetközi turistaérkezések száma „csak” 4 százalékkal esett vissza, a SARS-vírus, pedig 0,4 százalékos csökkenést okozott.

sen felmérni a COVID-19 hatásait, az biztos, hogy munkahelyek milliói vannak veszélyben az ágazatban. A turisztikai vállalkozások 80 százaléka kis- vagy közepes méretű, és mindig is élen járt abban, hogy munkát adjon a nőknek, a fiataloknak és a helyieknek.

Az UNWTO felhívja a figyelmet a turizmusnak arra a tulajdonságára is, hogy gyorsan teremt munkahelyeket a válság után, és közben hangsúlyozza a nemzetközi összefogás fontosságát és annak biztosítását, hogy az ágazat kiemelt szerepet kapjon a helyreállítást célzó intézkedések során – olvasható az elemzésben

A Turisztikai Világszervezet a válság kezdete óta szorosan együttműködik az ENSZ más szervezeteivel, köztük a WHO-val, így tud ajánlásokat megfogalmazni az kormányok és az egyéni turisták számára is. Hogy ez az együttműködés még hatékonyabb legyen, létrehozták a Globális Turisztikai Válságbizottságot (Global Tourism Crisis Committee, GTCC).

Forrás: turizmus.com

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek