Nyomtatás

Bejelentés: óriási online tudásanyagot adnak ingyen a vállalkozók kezébe

600

Az elmúlt hetek történései a gazdaság egyetlen szegmensét sem kímélték. Nincs ez másképp a webáruházakkal sem: vannak, akik a koronavírus hatására kezelni sem tudják az óriási keresletet, míg mások eladásai visszazuhantak. Az M. I. Solution Kft. most ingyenesen elérhetővé teszi a tudásközpontját, hogy hatékonyan kezelhessék a kialakult helyzetet.

A legfontosabb, hogy összefogjunk ezekben az időkben, ezért az M. I. Solution Kft. is rendkívüli lépésekre szánta el magát - jelentette ki élő Facebook-bejelentkezésében Surányi Ferenc ügyvezető. “Akár hasítanak a webáruházad eladásai és alig tudod kiszolgálni a vevőket, akár nehezebb helyzetbe kerültél a válság miatt, mindenképpen segítünk gyorsan reagálni” - tette hozzá.

A cég a világon egyedülálló, webáruházra köthető mesterséges intelligencia rendszerrel támogatja a webshopok növekedését. Száznál több ügyfelük tavaly összességében több mint 2 millió vásárlót szolgált ki. Most azonban úgy döntöttek, minden webáruház előtt megnyitják az M. I Tudásközpontot, amelynek fejlesztésére közel 15 millió forintot fordítottak.

1300 percnyi ingyenes oktatóvideó 30 napig

A webáruházak most egy hónapig ingyenesen érhetik el az M. I. Tudásközpont exkluzív oktatóanyagait. A tudásanyag részeként profi szakemberek és a legjobb tanácsadók adnak át naprakész tudást mindenről, ami a növekedést segíti.

A Tudásközpontban 1300 percnyi videóanyag elérhető, ami a legkülönbözőbb területeket járja körül, a jog- és adatvédelemtől a pénzügyeken keresztül egészen a cégvezetési stratégiáig. A szakemberi gárda is sokoldalú, találunk köztünk mini CRM szakértőt épp úgy, mint adatvédelemmel foglalkozó ügyvédet, online marketing szakértőt vagy PR tanácsadót.

A cég ezen felül a személyes, szakértői konzultációkból is 50 százalék kedvezményt biztosít minden online kereskedőnek, aki úgy érzi, jól jönne a tanácsadás a jelenlegi helyzetben.

Surányi Ferenc ezen felül mostantól rendszeres Facebook Live adásokban jelentkezik be, ahol a szakértők, illetve az ügyfélkörbe tartozó, tízmilliárdos forgalmat bonyolító webáruházak vezetői is vendégei lesznek. Velük arról beszélget majd, mit tesznek és mit javasolnak a többieknek is, hogy a jelenlegi helyzet nyerteseivé válhassanak.

Értékes csomagban jön a segítség az ügyfeleknek

Surányi Ferenc egyesével keresi meg az ügyfeleket, hogy együtt gondolkodjon velük, mi az, amiben a legtöbbet segíthetné a mostani helyzetben. Bejelentett egyúttal egy minden ügyfélre kiterjedő csomagot is, ami több oldalról nyújt segítséget.

Ez lényegében teljes webáruház átvilágítás, aminek részét képezi a látogatói élményelemzés egy profi szakértői csapattól, a PPC kampányelemzés két szakember részvételével, valamint 1 órás adószakértői konzultáció is. Mindezek költségét az M. I. állja.

“Ezzel szeretnéés tudom támogatni azokat, akiknek a nálunk lévő erőforrás, tudás, tapasztalat segíthet megküzdeni a következő nény hónap kihívásaival” - zárta a szakember.

 



Az M. I. Solution Kft.-ről:

Az M. I. Solution Kft. ügyvezetője, Surányi Ferenc 23 év vállalkozói és 10 éves tanácsadói tapasztalattal felvértezve hozta létre azt a szoftvert, ami a világon egyedülálló módon, 100%-ban automatizáltan működve ér el óriási sikereket a webáruházak értékesítésében. A 9 éves fejlesztés után piacra dobott mesterséges intelligencián alapuló rendszert ma már több mint 100 magyarországi cég használja. A rendszer teljes mértékben önműködő, emberi beavatkozást egyáltalán nem igényel. Összetettsége és tanulékonysága a magyar, de a nemzetközi piacon is rendkívülinek számít, olyan eredményesen értékesít, amire ember nem képes. Az M.I. Solution Kft. a szoftver működtetése mellett folyamatok feltérképezésében, automatizálásban és kontrolling területen is segítséget nyújt a hozzá forduló webáruházaknak.

(Rendezvény Világ)

 

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek