Nyomtatás

Új étteremlánc indul Budapesten Kantin néven

1047

Kantin márkanéven új, prémium irodai étteremhálózat kiépítésébe kezdett Szini Béla, a Pomodoro egyik tulajdonosa Hegyi Attilával, az Albatros Catering és a Pastel étterem tulajdonosával közösen.

Első éttermük a tavaly nyílt a Váci úti Advance Tower épületében. Várakozáson felüli sikere igazolta a tulajdonosok üzleti filozófiáját, így további terjeszkedés mellett döntöttek. 2020 folyamán tervezik nyitni második irodai kantinjukat, melyet a jelenlegi tervek alapján, további három egység követ majd. A terjeszkedés célja egy új étteremhálózat felépítése a következő években.

Az első étterem üzleti sikere igazolta: az Y és Z generációhoz tartozó munkavállalók már igénylik és meg is tudják fizetni a jobb minőséget és igényes dizájnt. Ezt a keresletváltozást a munkaerőért versengő vállalatok is figyelembe veszik, amikor irodahelyszínt választanak, illetve az ingatlanfejlesztési projekteket és az üzemeltetői döntéseket is befolyásolja.

A tartós gazdasági fejlődés, valamint az igényesebb irodai környezet irénti igény növekedése új helyzetet teremtett a irodapiacon, ez pedig a vendéglátó szolgáltatások minőségének javulását hozta magával.

Míg korábban a fő szempont az olcsóság volt, így a piacot a menza jellegű gyorséttermek uralták. A reálbérek folyamatos emelkedése, valamint az Y és Z generációkhoz tartozó munkavállalók elvárásai utat nyitottak egy új, prémium szegmens piaci megjelenése előtt.

Ezt az új piaci lehetőséget ismerte fel Szini Béla, közösen a nagy múltú catering céggel, amelynek komoly tapasztalata van az üzemi étkeztetés terén.

Forrás: Turizmus Online

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek