Nyomtatás

Turizmus Évadnyitó Gála: 28. alkalommal ünnepelt együtt a szakma

1202

Több mint 1000 szakmabeli meghívott részvételével zajlott a hagyományos, február 1-jei Turizmus Évadnyitó Gála a Budapest Kongresszusi Központban, immár 28. alkalommal.

Az idei gálaest több technikai újdonsággal is szolgált. A meghívottak személyes találkozásait, networkingjét 20 Ipad is segítette, amelyeken a vendégek megkereshették, hogy kik vesznek még részt az évadnyitó rendezvényen, a Pátria teremben pedig a nagy kivetítőkön lehetett követni, hogy éppen ki lép be a terembe.

A gálaest vendégeit elsőként Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója köszöntötte, aki kiemelte: a 2019-es rekordszámokat és a bővülés dinamikáját látva jó esély van rá, hogy az ország eléri a 2030-ra kitűzött célt, a 20 millió turistát és az 50 millió vendégéjszakát.

turendGuller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója beszámolt a legfontosabb fejlesztésekről

Beszámolt róla, hogy országszerte zajlanak a turisztikai fejlesztések, egyebek között 100 strand újul meg, több mint 6000 szobával bővül Budapest szálláshely-kínálata a következő két évben, és vidéken is ugyanennyi szoba létesül, vagy újul meg. Guller Zoltán több fontos bejelentést is tett a tervezett fejlesztésekkel kapcsolatban, ezekről később külön cikkben tervezünk beszámolni.

A közönség a Magyar Turisztikai Ügynökség két kisfilmjét is megtekinthette, a Budapest Luxury címűt, illetve a téli Székelyföldet bemutató alkotást.

Szintén kisfilm mutatta be a Hungexpón megvalósuló fejlesztéseket, a tervezett új épületeket az est folyamán az egyik különteremben VR-szemüveggel be is járhatták az érdeklődők.

Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány kuratóriumának elnöke többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy Budapest a 12. helyen van az üzleti utazók legkedveltebb városainak toplistáján, ezért az alapítvány célul tűzte ki az üzleti turizmus szolgáltatói hátterének fejlesztését és nagyrendezvények Magyarországra hozatalát.

turend2Princzinger Péter a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány céljait és tevékenységét ismertette

Kiemelte, hogy a szakmai innovációt segítő CheckINN pályázaton túl több új kezdeményezést is életre hívnak, ilyen a turisztikai állásbörze és állásportál, e-learning platform és online szolgáltatói piactér létrehozása. Az alapítvány munkájáról szólva kitért arra, hogy tavaly az MTSZA azért döntött a Turizmus Kft.-ben 100 százalékos befolyást biztosító üzletrészek megvásárlása mellett, hogy e célkitűzések megvalósítását a piacvezető szakmai és kommunikációs platform csatornáira építhesse.

turend3Ez már a 28. szakmai évadnyitó volt a Turizmus Kft. szervezésében

Az eseményen levetítették a Giro d'Italia útvonalát bemutató látványos kisfilmet, amelyen a vállalkozó vendégek a műsor után VR-szemüvegekkel virtuálisan is végigtekerhettek.

Ezt követően Gál Pál Zoltán, a Turizmus Kft. ügyvezetője köszöntötte a vendégeket – ebben a minőségében először –, és megköszönte Szebeni Zsolt korábbi tulajdonos-ügyvezető munkáját, akit a közönség vastapssal üdvözölt, s aki a jövőben tudósításaival vesz részt a szerkesztőség munkájában.

turend4Gál Pál Zoltán, a Turizmus Kft. ügyvezetője mutatta be a legfrissebb TOP 50-es kiadványt

Gál Pál Zoltán bemutatta a szerkesztőség idén hetedik alkalommal megjelent TOP 50-es kiadványának újdonságait. Elmondta, hogy valójában jóval többen szerepelnek a kiadványban, mint ötvenen, mert idén külön fejezetet kaptak a turizmusban meghatározó települések polgármesterei, valamint az ígéretes fiatal szakemberek. A TOP 50-es kiadványt ezúttal is az évadnyitó résztvevői vehették először kézbe.

Ezután a közkedvelt helyszíni szavazás következett, most első alkalommal már mobiltelefonjaikkal szavazhattak a vendégek, 10 aktuális turisztikai témáról. A válaszokat Erdei Bálint, az MTSZA kuratóriumi tagja, a MUISZ alelnöke kommentálta.

A digitalizáció és a jövő turizmusának kapcsolatáról tartott gondolatébresztő előadást Király István, a Vodafone vállalati szolgáltatói üzletág vezérigazgató-helyettese.

turend5Megmozgatta a közönséget a mobiltelefonos szavazás

A szavazás után Gundel Takács Gábor, az est műsorvezetőjének felkonferálása után kihirdették az első alkalommal meghirdetett CheckINN innovációs verseny és a társadalmi felelősségvállalást elismerő CheckINN GREEN díj nyerteseit, a díjátadóról részletesen ebben a cikkben számolunk be a kategóriagyőztes csapatok és a nyertes pályázatok bemutatásával.

Kisfilmen mutatkozott be a Mellow Mood Group, majd Litkai Gergely humorista, a Dumaszínház vezetője frappáns, könnyfakasztó megjegyzésekkel kommentálta a turizmus.com 2019-ben legolvasottabb híreit.

Az elmaradhatatlan tombola is a már a 21. század technikáját alkalmazta: a nyereményt, egy hétéjszakás repülős nyaralást Dubrovnikban és a Neretva völgyben 2 fő részére, egy Ipad segítségével sorsolta ki Ivana Herceg, a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletének vezetője és Michal Fijol, a LOT lengyel légitársaság értékesítési igazgatója.

Végezetül a Rational filmje hozta meg az étvágyat a műsort követő fogadás gazdag ételválasztékához.

turend6Széll Tamás és a Stand25 négy magyar ikonikus ételt kínált a vendégeknek

A gála helyszínét biztosító Budapest Congress Center többek között olyan gasztroélményekkel készült, mint az Itáliát megidéző, helyben készülő Séf kedvence tészta, a konfitált marhapofa vagy a sör-étel párosítások. A Stand 25 csapata Magyarország ikonikus ételei közül elhozta Szulló Szabina kacsamáj kreációját tokaji aszúval és Széll Tamás magyar angus marhagulyását, a dobostorta és a somlói galuska mellett. A vendégek megkóstolhatták Palágyi Eszter (Matild-palota) emblematikus tortácskáit, valamint spanyol ételkülönlegességeket is.

A Turizmus Évadnyitó Gálán ezúttal is számtalan kép készült a legérdekesebb pillanatokról és a meghívott vendégekről, a fotógalériákkal később jelentkezünk.

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek