2024. március 29., péntek - Auguszta

Hírek

Rendezvényközpont épülhet Egerben

549

A hevesi megyeszékhelyen 2013 óta 65%-kal nőtt a turisták száma. A jövőben rendezvényközpont épülhetne a városban, és a volt laktanya turisztikai hasznosítását is tervezik.

A magyar turizmus aranykorát éli, erre kiemelkedő bizonyíték Eger és környékének utóbbi években mutatott fejlődése is

- hangsúlyozta kedden a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója, Guller Zoltán.

A vezérigazgató sajtótájékoztatón közölte: soha ennyi turista nem érkezett Magyarországra, és soha ennyi fejlesztés nem valósult meg, mint most.

2010 óta a turisták és a vendégéjszakák száma folyamatosan nő, az ágazattól idén is 10 százalékos növekedést vár az MTÜ - mondta arra is kitérve, hogy az előrejelzések szerint a következő években is nőni fog a turisták száma és magyarországi költésük.

Sok turista fordul meg az Érseki Palotában is
Fotó: Mentusz Károly / turizmus.com

 

Beszámolt arról, hogy augusztus 31-én több mint 160 milliárd forint állt rendelkezésre a Szép-kártyákon, ami kétszer akkora összeg, mint az egy évvel ezelőtti; az idei év első nyolc hónapjában 30 százalékkal nőtt a vendéglátásból származó bevétel tavalyhoz képest.

Guller Zoltán hangsúlyozta azt is, hogy a magyar kormány kiemelt ágazatként kezeli a turizmust, a vendéglátás áfacsökkentése után, január elsejétől a szálláshelyek áfájának csökkentése tovább emeli a magyar idegenforgalom versenyképességét a turisztikai régióban.

Guller Zoltán hangsúlyozta: Egerben megvizsgálják egy rendezvényközpont, egy "a turistákat helyben orientáló" fogadóközpont építésének, valamint az egri laktanya hasznosításának lehetőségét is.

A (magyar) turizmus és ezen belül Eger hihetetlenül emelkedő pályát fog befutni" a következő években.

Habis László, Eger polgármestere újságíróknak a többi között elmondta, hogy 2013 óta 65 százalékkal nőtt a városba látogató turisták száma.

A megyeszékhely belvárosának rekonstrukciója "jelentős eredményeket mutat", megvalósult a Líceum teljes rekonstrukciója, folyamatban van az érseki palota felújítása, ahol látogatóközpont is nyílt, a várban pedig rekonstruálták a kazamatákat - sorolta az eredményeket a városvezető, aki fontosnak nevezte, hogy az egri turisztikai kínálatot a rekreációs termálturizmus területen is erősítsék.

(Forrás: turizmus.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

More details
Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

More details
Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

More details
Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

More details
Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details
Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

More details