2018. szeptember 25., kedd - Eufrozina

Apaépítő: szülő-gyerek tréningeket indítanak reklámmarketingesek

apaNagygyörgy Miklós (RTBHouse), illetve Pőcze Balázs, Farkas Albert és Kovács Balázs (mind Mito) a szülő és a gyerek kapcsolatát javító projektbe fogtak. Az Apaépítő szerintük „nonprofit és profitorientált” egyszerre, és az anyákat is bevonnák idővel. Feltettünk pár kérdést. Szeretnének kocsit, tyúkokat, hajót, lovat, rollereket, saját tábort.

Apaépítő a neve annak a projektnek, amely a honlapja alapján hétvégi programokat szervez apáknak és gyerekeiknek. A leírás szerint a működtetők „egy lelkes apukákból, és az őket segítő szakemberekből, pszichológusokból, pedagógusokból, trénerekből álló csapat, akik azt vallják, hogy a gyerekekkel kettesben töltött minőségi idő meghatározza a gyermek fejlődését, a saját fejlődésüket és kettejük kapcsolatát." A programokkal mélyíteni segítenék a kapcsolatot a szülő és a gyerek között, írják.

Az első két kérdés, ami eszünkbe jutott, hogy egyrészt ezek szerint a kiindulási pont az-e, hogy a gyerekek apákkal való viszonya problémásabb, másrészt a leírás következetesen szülői viszonyokról ír, miközben a nevében egyértelműen az apákat emeli ki, azaz: jut-e tere az anyáknak, vagy ez egy hangsúlyosan apa-fia, apa-lánya projekt-e.

Praktikus okokból szűkítették apákra

A projekt kiötlője Nagygyörgy Miklós, az RTBHouse nevű digitális retargeting szolgáltató country managere, és mint mondja, három lánygyereke van, és felesége. Hozzá csatlakozott Pőcze Balázs, Farkas Albert és Kovács Balázs: ők a Mito kommunikációs ügynökség alapítói, illetve szintén apák, egy vagy két gyerekkel.

„Annak, hogy így leszűkítettük a résztvevők körét, elsősorban praktikus okai vannak: a fókuszálás sokat segít a kommunikáció egyszerűsítésében" - válaszolja kérdésünkre Pőcze, Nagygyörgy pedig arról bszél, hogy nem az a kiindulási pont, hogy problémásak lennének az apás kapcsolatok, de a kapcsolatok szerinte nem maguktól működnek, hanem működtetik azokat, legyen az párkapcsolat, barátság vagy a gyerekkel való viszony.

„Nem arról szól, hogy ki rossz vagy jó apa. Arról szól, hogy legyenek közös élmények, kettes program, kötődés" - mondja.

Több apa-fia páros érkezett eddig, de apa-lánya párosokat épp úgy várnak, illetve jövőre anyáknak is terveznek programokat indítani. „A csapatok dinamikáján sokat segít, ha a szülők egyneműek. Sok közös élményük van, viszont nem biztos, hogy elég fórumuk van ahhoz, hogy átbeszéljék, kibeszéljék, ami szülőként foglalkoztatja őket" - teszi hozzá Nagygyörgy, azaz számukra fontos szempont, hogy anyás programok esetén is azok különváljanak az apásoktól.

Kocsit, tyúkot, hajót, lovat, rollert

A honlapon szeptember és november között jelenleg négy programra lehet jelentkezni, ezeket különféle vidéki helyszíneken tartják (Mátraháza, Agárd, Visegrád, Tát), tematikusak (pl. Titkosügynököt keresünk! vagy Kaland a tó körül a címük), és a korosztályi besorolások között árnyalatnyi különbség van, alapvetően 5 és 14 éves kor között mozognak. A programok kétnaposak, azaz „ottalvósak", ár is van.

„Egy-egy hétvégét két tréner vezet. Úgy becsültük meg velük, hogy 15-20 apuka-gyermek páros lehet még kezelhető. Bizonyos esetekben egy-egy segítő pedagógusra is szükségünk lehet. Plusz olyan egyedi programelemek, mint az íjászat, a sziklán ereszkedés, a szaloncukor készítés mind-mind plusz embereket igényel. Ezek mind benne vannak a díjban. A díj fedezi a szállást étkezést és minden hétvégén meglepetéseket is".

Azt, hogy ez egy működőképes vállalkozás lesz-e, egyelőre nem tudják, de Pőcze azt mondja, hogy rengeteg tervük van, és a projekt jelenleg „egyszerre nonprofit és profitorientált". Közösséget építenének, Pőcze nagyságrendileg 400 résztvevő családot szeretne, akik befogadóak és támogatóak is. A közreműködő szakemberek között van vállalati tréner, óvodapedagógus, gyermekpszichológus, párkapcsolati tanácsadó, „apuka coach".

„Nagyon szeretnénk segíteni az integrációt, speciális-sajátos nevelési igényű gyerekekből is minél többet látni. Alapítványi lábat indítani, ahol nehezebb körülmények között élő családokat is bevonunk. Meg saját tábor-központot, kocsit, tyúkokat, hajót, lovat, rollereket. Mindent, ami segít a szülő-gyerek kapcsolat mélyítésében" - mondja Pőcze.

(Forrás: Kreatív Online)

  • 1
  • 2
  • 3