2018. október 21., vasárnap - Orsolya

Így lehet minden fesztivál műanyagmentes

fesztivalMuanyag2018-ban megszületett az összefogás: No Plastic Fantastic néven hozott létre szövetséget a Street Food Egyesület, a Zöld Övezet Társulás és Doremi.Today, hogy minden vendéglátóegységet és rendezvényt műanyagmentessé tegyen Magyarországon. A szövetség szerint a kereskedők, rendezvényszervezők és vendégek egyaránt információra szorulnak a témában.

De az ügy érdekében a kormánynak is lépnie kell egy egységes szabályozással. Minden rendezvény és vendéglátóegység lehetne műanyagmentes Magyarországon, ha kellő információval rendelkezne a témában, ezért szövetséget alapított a Street Food Egyesület, a Zöld Övezet Társulás és Doremi.Today. A No Plastic Fantastic első lépése egy teljeskörű tanulmány kidolgozása volt, amelyből minden érintett megtudhatja, mit kell tennie a hulladékmentes vendéglátás érdekében.

A szervezet első referencia-rendezvénye a május eleji Food Truck Show volt, ahol a keletkezett hulladék 45 százaléka lebomló anyagokból állt. Az eseményen minden tálalási eszköz környezetbarát: az étkészlet fából, a tálcák papírból, a poharak PLA-ból, vagyis kukoricakeményítőből készültek.

„A rendezvények szemeteit elégetik, amelyet a gyerekeink belélegzeznek. Több éves munkánk gyümölcse, hogy a Food Truck Show-ra érkező vendégek és vendéglátósok megtanulták: nem hagyunk szemetet magunk után, szelektív hulladékgyűjtőt használunk, és a poharakat újratöltjük, nem dobjuk el. Azért drága a kukoricából készült PLA pohár, mert nem gyártják Magyarországon, hiszen még kevesen használják” - mondta el Vad-Horváth Zoltán, a Street Food Egyesület elnöke.

A szövetség amellett, hogy segítséget nyújt minden rendezvénynek, aki zöldülni szeretne, a környező európai országok jogszabályait is megviszgálta. A No Plastic Fantastic végső célja ugyanis, hogy a környezetbarát vendéglátásért a kormány is lépéseket tegyen, és egy egységes jogszabályozással műanyagmentessé tegyék a magyarországi vendéglátást.

(OGH Hírügynökség - Rendezvény Világ)

  • 1
  • 2
  • 3