2017. november 18., szombat - Jenő

Teljesen bekattant a világ egyik leggazdagabb embere

jackmaA világ leggazdagabb embereit sokan merev, szigorú időbeosztású, humortalan, a számok világában élő különcöknek tartják. Azonban Jack Ma fittyet hány az ilyen általánosításokra, és évről évre meghökkentő produkcióval igyekszik az alkalmazottai kedvében járni. Az Alibaba a világ egyik legnagyobb online kereskedéssel foglalkozó oldala.

A céget a volt angoltanár, Jack Ma alapította, aki a Forbes szerint a második leggazdagabb kínai ember, míg a világranglistán a 23. helyen áll. Vagyona jelenleg 39,3 milliárd dollár. Az Alibaba csoport leányvállalatainál összesen 50 ezren dolgoznak, így az éves céges buli is eléggé tekintélyes szokott lenni.

Jack Ma azonban 2014-ben úgy gondolta, hogy nem egy neves fellépőt hív, hanem maga szórakoztatja a stadionban összegyűlt 16 ezer embert.



Az Oroszlánkirály zenéjére bevonuló cégvezér erősen kisminkelve adott koncertet, és a film betétdalával, azaz Elton John - Can You feel the love tonight című slágerével sokkolta a közönséget. A fellépés nem egyszeri alkalom volt, az idei céges partin példáulMichael Jacksonnak öltözve táncolt a félig megtöltött 8000 ezer fős Yellow Dragon Stadionban.

Jack Ma október 11-én ismét fellépett, ezúttal egy zenei fesztiválon volt 18 percig a színpadon - írja a Business Insider. Elsőre úgy tűnt, hogy csak beugrik Li Jian mellé a Legend című számra, azonban a vezérigazgató további három számot is elénekelt szólóban.



Nehéz eldönteni, hogy a tehetségkutatók első köreinek színvonalát nehezen megütő produkciók egy jó fej és bevállalós cégvezérről árulkodnak, vagy egyszerűen Jack Ma kicsit túlbecsüli a saját képességeit, és így éli ki az énekesi karrierről szőtt álmait.

(Forrás: www.origo.hu)

  • 1
  • 2
  • 3