2017. október 18., szerda - Lukács

Ráckeve a szuper rendezvényhelyszín

dunawellness kicsiEgy sikeres rendezvény megvalósításának alapfeltétele a jól megválasztott helyszín. Konferencia szállodánk folyamatos fejlesztésével elértük, hogy Magyarország első IACC (International Association of Conference Centers) minősített rendezvényhelyszíne lettünk.

 

rackeve nagy

  • Folyamatos bővítéseink eredményeképpen, ma már több teremmel is várjuk vendégeinket. Legyen szó konferenciáról, sajtótájékoztatóról, csapatépítő tréningről, partnertalálkozóról, a cél minden esetben a résztvevők elégedettsége.
  • Technikai felszereltségünk, jó kigondolt kialakítású termeink az egyedi igényeket is kiszolgálják. Ugyan minden vállalat más és más, egyben viszont megegyeznek: eredményes munkát csakis tökéletes csapattal tudnak elérni. A Duna Relax & Event Hotel **** igazi támasz egy ilyen helyzetben: kreatív hangulatban, építő feladatokkal, lehetőségekkel várjuk a nyitott szemléletű vendégeket.
  • Vendéglátásban otthon vagyunk. Szállodánk étterme ízletes magyar és nemzetközi ételeket kínál a tartózkodás idejére. Kávészünet, ebéd és vacsora szolgáltatásaink fix menüsorral és egyéni igények szerint is elérhetőek.

A szállodáról:

A Budapesttől alig 50 kilométerre fekvő Ráckevén, a város szívében található, elegáns belső kialakítású Duna Relax & Event Hotel**** konferencia termeiben egyszerűen és tökéletesen megvalósítható bármilyen céges rendezvény. A szálloda ideális helyszíne több napos eseményeknek is, hiszen 47 otthonos és kényelmi extrákkal is felszerelt szobával várja vendégeit.

bit.ly/dunarelax_rendezveny

Kávészünetek:

Egy finom kávé és néhány pikáns falat különleges ajánlatunkból elegáns pillanatai lehetnek rendezvényének.

A konferenciák és tréningek szüneteiben a klasszikus kávészünet kínálatán túl, új, exkluzív csomagokat állítottunk össze, melyek üzleti ügyfeleink kedvenceivé váltak.

Kávészünet és étkezési ajánlatainkat itt tekintheti meg

Főétkezések:

Szállodánkban 4 étteremben szolgáljuk fel ízletes és bőséges fogásainkat. Légkondicionált éttermünk, a Kék Duna Étterem 110 fő befogadására alkalmas, Panoráma teraszunk pedig további 50 fő kiszolgálását teszi lehetővé. Díjnyertes szakácsaink a grillsütés elismert szakemberei. Levendula Sör- és Grill Teraszunk 50 fő kiszolgálására ad lehetőséget levendula bokrok ölelésében, nyugodt, csendes környezetben, kilátással a Dunára. Wellness Teraszunkon pedig 40 vendégünk tudja élvezni a medence part különleges hangulata mellett, grill ételeinket, koktéljainkat. Svédasztalos menüsorok mellett Gálaétkezés- és Grill ajánlatokkal, valamint Kemencés vacsora kínálattal is készen állunk különböző étkezési igényeik kielégítésére. Csoportok részére különböző árkategóriájú, bőséges választási lehetőséggel rendelkező menüsorokat és svédasztalos kínálatokat állítottunk össze.

Kávészünet és étkezési ajánlatainkat itt tekintheti meg

Zárt parkoló: Szállodánk vendégei részére ingyenes parkolást biztosítunk a hotel parkolójában.

Business extrák: Kávészünet és étkezési ajánlatainkat itt tekintheti meg

oxigen

OXIGÉN HOTEL **** SUPERIOR – NOSZVAJ

 Az Oxigén hotel modern technikával felszerelt, kényelmesen alakítható termei kiváló helyszínei üzleti tárgyalásoknak, konferenciáknak, továbbképzéseknek és csapatépítéseknek. A szálloda teljes körű lebonyolítással, szakmailag képzett rendezvényes szakemberekkel támogatja a sikeres rendezvénnyel járó presztízsnövelést.

  • A modern konferenciaterem 200 négyzetméteres, hangszigetelt mobil falakkal ellátott, így három kisebb részre tagolható igény esetén.
  • A több hektáros ősfás park, a hangszigetelt kistermek, a noszvaji látnivalók, a változatos túra útvonalak, a szakmai szakembergárda, a non stop business center sarok, az éjszakai wellness, az egri borvidék, a late check out szolgáltatás… mind páratlan összetevői egy kreatív, élménydús Oxigénes csapatépítésnek.
  • Vendéglátás: helyben elérhető frissesség és minőség! Látványkonyha, egészségmegőrzés, házias és helyi ízek, saját fűszerkert. Gasztronómiában határ csak a csillagos ég. Villás reggelik, kávészünetek, díszebédek megrendezését, biztosítását gyakorlott munkatársaink végzik. Az étkezések lebonyolítására alkalmas a konferencia terem, az előtte elhelyezkedő Foyer és a hotelben található mindkét étterem is.

A szállodáról:

Az angol vidéki stílusjegyekben gazdag, díjnyeretes noszvaji szálloda, az Oxigén Hotel****Superior, a Bükk hegység lábánál, alig 10 kilométerre fekszik Egertől. A különlegesen szép ősfás parkban található szálloda 50, modern, prémium eleganciával berendezett szobával rendelkezik.

bit.ly/oxigen_cegesrendezveny

 tunderkert

 TÜNDÉRKERT HOTEL ÉS RENDEZVÉNYKÖZPONT – NOSZVAJ

A Tündérkert Hotel korábban is rendezvényközpontként üzemelt, így a legbonyolultabb szervezési igény kielégítésére is alkalmas. A De la Motte kastély közelsége, annak állandó rendezvényei biztosítékai annak, hogy a tapasztalt szakmai csapat mellett a tökéletes rendezvények lebonyolításához szükséges infrastruktúra is adottak a Tündérkertben.

  • Legyen szó céges rendezvényről vagy party-ról, báli ünnepségről, a termek nagysága és elhelyezkedése nem szab határt a lehetőségeknek.
  • A Tündérkertbe hozott rendezvényeknek valóban csak a képzelet szabhat határokat. Miért? Mert igény szerint alakítható hangulata és kínálata is. A hotel mellett található kastély békebeli termei és a modern kialakítású szállodai lehetőségek a programok tárházát nyitják meg a cégek előtt.
  • A vendéglátás páratlan: a Tündérkert Ambrózia bisztrója kitűnő és változatos kávészüneteket biztosít vendégeinek. Az ebédet és vacsorát házias és nemzetközi ízek ötvözésével a díjnyertes Oxigén Hotel séfjei készítik el. Vadételek, bio alapanyagok, egyéni diéta, speciális igények sem jelentenek akadályt. Előzetes egyeztetés után minden vendégünk elégedetten távozhat.

A szállodáról:

A szintén noszvaji Tündérkert Hotel és Rendezvényközpont 2016-ban nyitotta meg kapuit. A korábban oktatási továbbképző központként működő komplexum így kapott 36 darab, mesés vintage stílusban berendezett szobát is, melyek közül 6, a hotellel egybe épült barokk, copf stílusú De la Motte kastély egyik szárnyában került kialakításra. A szállodához és a kastélyhoz egy óriási ősfás angolkert is tartozik, ami számos outdoor tevékenységnek ad otthont.

bit.ly/tunderkert_rendezveny

Szeretne személyre szabott ajánlatot kapni szakképzett munkatársainktól, és egy exkluzív rendezvényhelyszínt lefoglalni a hullámzó, hűs Duna partján? 

Elérhetőségeink

Sárvári Krisztina: +36 30 633 6985
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Éliás Kata: +36 30 633 6984
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

www.cegesrendezveny.eu

 

  • 1
  • 2
  • 3