2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Rendezvény Világ - péntek, 13 március 2020

„Két héttel ezelőtt ültem a kollégáimmal, és arról beszéltem nekik, hogy olyan jó évünk lesz, mint korábban soha” – idézte fel Erdős Ákos, az egyik

Bár a közös ünneplés a rendkívüli körülmények miatt sajnos elmarad, a nézőknek mégsem kell lemondaniuk a Müpa-élményről. Március 14-én ugyanis mindenki számára megnyílik a Müpa

A kormány által bejelentett veszélyhelyzetre reflektálva, a hazai turisztikai szakmát érintő és befolyásoló tényekről, valamint a kormány ezzel kapcsolatos terveiről számolt be a Magyar Turisztikai

A Maresz elnöke szerint járulékcsökkentéssel, az elbocsátások szüneteltetésével lehetne elkerülni a cégek bezuhanását. Ganczer Gábor, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetségének (Maresz) elnöke, a Hungexpo vezérigazgatója

A telefonon történő kommunikációnak létfontosságú szerepe van a vállalati arculat és a személyes márka megítélésében, a meglévő ügyfelek megtartásában és az új ügyfelek megnyerésében is.

Donald Trump amerikai elnök szerint a koronavírus-járvány miatt 2021-re kellene halasztani a tokiói olimpiát.

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Március 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

More details
Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

More details
Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

More details
Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

More details
Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details
Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

More details