Nyomtatás

Turisztikai és vendéglátós szakembereket is kitüntettek augusztus 20-án

621

Idén is volt az állami ünnep alkalmából kitüntetettek között a turizmus-vendéglátás ágazatban dolgozó szakember. A koronavírus-járvány miatt az állami kitüntetéseket idén március 15., az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója helyett az államalapítás ünnepéhez kapcsolódóan adták át, több helyszínen.

Az Áder János, Magyarország köztársasági elnöke által adományozott Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Tógyer Lajos, a Tógyer & Son Kereskedelmi és Vendéglátóipari Kft. ügyvezető igazgatója, a tiszaújvárosi Veronika Hotel és Étterem tulajdonosa a hazai idegenforgalom és vendéglátóipar területén végzett több mint négy évtizedes szakmai munkája, valamint Tiszaújváros társadalmi életében betöltött szerepe elismeréseként.

Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült Sulyán Pál mestercukrász, a Sulyán és Fiai Kft. ügyvezető igazgatója nemzetközi és hazai versenyeken elért eredményeivel a tradicionális magyar cukrászat hírnevének erősítéséhez hozzájáruló munkája elismeréseként.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át Vancsura Miklós mérnök-közgazdász, vízépítő mérnök, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő korábbi igazgatója, a Sárvári Szent László Kórház volt főigazgatója, a Pannon Egyetem címzetes egyetemi docense több mint négy évtizedes, példaértékű intézményvezetői, egyetemi oktatói, valamint szakértői és tanácsadói munkája elismeréseként.

Mivel a különböző tárcák kitüntetettjei között még lehetnek a turizmus-vendéglátás ágazatban dolgozó szakemberek, ezért kérjük,  ha valaki tud még díjazott kollégáról, tájékoztassa szerkesztőségünket!

Forrás: turizmus.com

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek