Nyomtatás

Budapest újranyit! online konferencia

840

Budapest újranyit! címmel rendez nagyszabású szakmai konferenciát a Budapest Brand nZrt. április 27-én, délelőtt 9.00-12.00 között. A rendezvény célja átfogó képet adni arról, hogy az egyes szakterületek miként készülnek Budapest turizmusának újraindítására.

Az esemény házigazdája Faix Csaba, a Budapest Brand nZrt. vezérigazgatója.

A konferencia keretében a mértékadó szakmai szervezetek és a főváros szempontjából kiemelt fontosságú létesítmények vezetői számolnak be saját területük nyitási terveiről és az ehhez kapcsolódó feladatokról. A szakmai prezentációk mellett kerekasztal-beszélgetések is színesítik majd a közel 3 órás programot.

Az esemény kifejezetten a szakma képviselőinek kíván iránymutatást adni a budapesti turizmus és vendéglátás újraindulásával kapcsolatban.

A szakmaiságot erősíti az a tény is, hogy a konferencia moderátorainak is turisztikai és vendéglátó szakembereket kértek fel.

A program szakmai moderátora Erdei Bálint, a MUISZ alelnöke.

Az érdeklődők élőben követhetik majd az eseményt a program hivatalos microsite-ján, amelyhez bárki ingyenesen csatlakozhat.

A microsite a jövő hét második felétől lesz elérhető, amelyről az esemény hamarosan induló Facebook-oldalán, valamint a turizmus.com felületein is tájékoztatjuk majd önöket.

A Budapest újranyit! online konferencia tervezett programja:

 buduj

Az esemény szervezési jogát a Turizmus Kft. nyerte el.

A házigazdák a szakma összes képviselőjét szeretettel várják a rendezvényre április 27-én 9.00 órától!

Nyissuk együtt újra Budapestet!

(Forrás: turizmus.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek