Nyomtatás

Újabb munkahelyvédő EU-támogatás Magyarországnak

359

Az Európai Bizottság újabb 304 millió eurót (mintegy 108 milliárd forintot) folyósított Magyarországnak a koronavírus-járvány miatt megnövekedett munkanélküliség mérséklését célzó uniós program (SURE) forrásaiból – közölte az Európai Bizottság.

Az Európai Unió 2020 elején hozta létre a SURE (szükséghelyzeti munkanélküliségi kockázatokat mérséklő támogatás) nevű finanszírozási eszközt, azzal a céllal, hogy uniószerte segítsen megvédeni a koronavírus-járvány által nehéz helyzetbe került munkahelyeket és munkavállalókat.

A kedvező feltételekkel felvehető, hosszú lejáratú hitel formájában nyújtott SURE-támogatás abban segíti az uniós tagállamokat, hogy könnyebben meg tudjanak birkózni a munkahelyek megőrzésére fordított állami kiadásoknak a koronavírus-járvány okozta válság miatti megemelkedésével.

Segítségével a tagországok fedezni tudják azokat a költségeket, amelyek a csökkentett munkaidős foglalkoztatást biztosító nemzeti rendszerekkel, valamint a koronavírus-járvány nyomán bevezetett hasonló – például az önálló vállalkozókra vonatkozó – intézkedések finanszírozásával közvetlen összefüggésben vetődnek fel.

A SURE összesen 100 milliárd eurónyi pénzügyi támogatást nyújthat az uniós tagállamoknak

Fotó: 123rf.com

Az Európai Bizottság közleménye szerint a kedden folyósított összeggel együtt – amely a 2020 decemberében folyósított 200 millió euróhoz adódik – Magyarország a SURE keretében számára biztosított teljes, 504 millió eurós támogatást megkapta.

A SURE összesen 100 milliárd eurónyi pénzügyi támogatást nyújthat az uniós tagállamoknak. Az eddig 18 ország számára engedélyezett 90,3 milliárd eurón felül a tagállamok további támogatást is igényelhetnek a 100 milliárd eurós keret erejéig.

A brüsszeli bizottság kedden összesen 14 milliárd euró SURE-támogatás kihelyezését jelentette be kilenc tagállamnak. Magyarország mellett Belgium, Ciprus, Lettország, Lengyelország, Szlovénia, Görögország, Spanyolország és Olaszország kapta meg keretének újabb részletét.

(Forrás: www.turizmus.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek