Nyomtatás

IX. Forgórózsa Fesztivál, 2019. május 10 -12.

858

forgorozsaA Forgórózsa Fesztiválokat magas szakmai színvonalon, azokkal a lelkes, népművészetet szerető családokkal összefogottan szervezzük és valósítjuk meg, akik szívügyüknek érzik a magyar népi kultúra terjesztésének ügyét és akik Csutri Hagyományőrzők néven végeznek ebben a témakörben rendszeresen önkéntes munkát.

A Forgórózsa Fesztiválok célja, hogy a Kárpát-medencében élő magyarság archaikus népi kultúráját bemutassa, minden évben más-más tájegységet kiemelve.

A fesztivál legfontosabb programja, hogy az adott tájegységből meghívott idős hagyományőrzőkkel találkozhassanak az érdeklődők, megtekinthessék műsorukat, a még élő hagyományaikat, népviseletüket, közvetlen környezetükből bemutatásra kerülő, féltve őrzött népművészetüket.

Minden egyéb program a fesztiválon kizárólag népi-, népművészeti vonatkozású, a folklór, a tárgyalkotó népművészet témaköreiből. A civil kezdeményezésre, önerőből létrehozott fesztivált 2012-től már Tatabánya MJ Város Önkormányzata is segíti, támogatja. 2013-tól a Vértes Agorája a megvalósításban is jelentős szerepet vállal, szervező partnerként áll mellettünk.

További információ: www.forgorozsafesztival.hu


(Rendezvény Világ)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek