Nyomtatás

Milliárdokat csalt el egy fesztiválszervező cég

419

fesztivalFesztiválszervezők ellen nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága: egy Fejér megyei férfi és két társa eltitkolta a belépőkből származó bevétel egy részét, amivel a költségvetésnek több mint 360 millió forint vagyoni hátrányt okozott.

 A NAV az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta:

a pénzmosással érintett összeg mintegy 2,7 milliárd forint. A három embert pénzmosás és költségvetési csalás bűntettével gyanúsítják.

A bűnözői csoport tagjai a jegyértékesítéshez ciprusi cégeket használtak, és a pénz egy részét egy szlovák társasághoz utalták, ahonnan azt készpénzben felvették, illetve továbbutalták más szlovák bankszámlákra. A költségvetésből így kieső áfa- és szja-bevétel meghaladta a 360 millió forintot.

A NAV nyomozói 11 helyszínen tartottak házkutatást és foglaltak le bizonyítékokat: magyar és külföldi bankszámlákat, 60 millió forint készpénzt és egy nagy értékű személygépkocsit. Továbbá összesen 558 millió forint összegű vagyont foglaltak le.

Az MTI úgy tudja, hogy a szóban forgó fesztivált a közép-dunántúli régióban rendezték meg.

(Forrás: www.24.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek