2017. szeptember 22., péntek - Móric

Háromszázféle borral lazulhatunk Balatonfüreden

borA Balatonfüred-csopaki borvidék harminc fajtájából készülő csaknem háromszázféle borból válogathatnak a hétfőn kezdődő balatonfüredi borhetek látogatói. A három héten át tartó rendezvénysorozat esténként koncertekkel és látványos színpadi programokkal várja az érdeklődőket.

Az idei fesztivál a szokásosnál egy héttel később kezdődik, hiszen a borászok csak az úszó világbajnokság berendezéseinek elszállítását követően tudják felállítani házaikat a Tagore sétányon – mondta el Mészáros József, a kiállító borászok képviselője.

Az idei rendezvény középpontjába a régi magyar szőlőfajtákból származó borokat helyezik, szeretnék elérni, hogy reneszánszát élje a furmint, a hárslevelű és a juhfark, megjelennek ugyanakkor az új nemesítésű magyar fajták is, például a zenit és a cserszegi fűszeres. A borhét nagy kedvencének idén is a rozé ígérkezik, de továbbra is magas az ázsiójuk a rizlingeknek is – jegyezte meg a borászok képviselője.

A rendezvényen kizárólag a Balatonfüred-csopaki borvidék borászai vehetnek részt, közülük is azok, akik megfelelő pontszámot értek el a városi borversenyen. Az önkormányzat honlapján azt írja: csak palackozott borok kínálhatók, a rendezvény alatt többször ellenőrzik majd a minőséget. Idén sem lesz egységár, egy deci bor fajtájától, évjáratától és kínálójától függően 250 forinttól akár 600 forintba is kerülhet.

A Tagore sétányra idén 25 borászat települ ki, a bortermelők mellett néhány pálinkaház, cukrászda, kávézó és pecsenyesütő is várja a látogatókat. A balatoni ételek mellett új köntösbe bújtatott hagyományos ínyencségeket és a modern gasztronómia kínálatát is meg lehet majd kóstolni.

A 2015-ben alakult, 22 tagot számláló Rizling Generáció képviselői is jelen lesznek a fesztiválon. A Rizling Generáció tagjai olyan fiatal borászok, akik a balatonfüredi borokat népszerűsítik országszerte.

A szeptember 3-áig tartó programsorozat keretében a Kisfaludy Színpadon minden este lesznek koncertek, a Gyógy téren pedig a rendezvény ideje alatt fellép Zorán és lesz Zoób Katti-divatbemutató is.

Az előző évek tapasztalatai alapján a szervezők mintegy 150 ezer látogatóra számítanak a borheteken.

Mivel a kitelepülő pavilonok elfoglalják a Tagore sétány jelentős részét, illetve a kerékpárutat, a konfliktusok elkerülése érdekében az önkormányzat a borhetek idejére felfüggeszti a móló és az Esterházy strand közötti kerékpárút használatát.

(Rendezvény Világ - Turizmus.com)